Az örökzöld levendula cseréjék kora nyártól csodálatos virágaikkal derítenek minket jobb kedvre. Nem is beszélve illatukról. Ahhoz azonban, hogy ilyen látványban és aromában lehessen részünk, előbb el kell ültetnünk a levendulánkat. Bár nem a legjellemzőbb évszak erre a célra, de a levendula ültetése nyáron sem lehetetlen, erről lesz szó az alábbiakban.
Gyakorlatilag a kora tavaszi fagyok elmúltától egészen késő nyárig-őszig lehetőségünk van a levendula ültetésére. Ugyanakkor azt is fontos kiemelni, hogy az első késő őszi-téli fagy beköszönte előtt a frissen ültetett levendulánknak legalább 2 hónapra szüksége van ahhoz, hogy megfelelő gyökereket eresszen. Ez biztosítja túlélését a hidegebb időszakban.
Az év késői szakaszában ültetett levendulánk virágzása legkorábban csak a rákövetkező nyáron várható. És még ekkor sem biztos, hogy láthatjuk csodás virágait, de kis szerencsével már előbújhatnak.
Mindenképpen legyünk türelmesek: a levendula ültetése nyáron már inkább nevezhetői késeinek – ideális esetben kicsit korábban, már tavasszal földbe kellene ültetnünk a növényt.
A levendula ültetéséről általánosságban
Akár nyáron, akár bármikor máskor jutunk el az ültetéshez, van néhány jótanács, tipp, amit nem árt betartani. Ezekről részeltesen írtunk a Levendula palánta ültetése címet viselő cikkünkben (kattintással elérhető). Ajánljuk figyelmetekbe, mert egy-két kevésbé ismert jótanácsot is közre adtunk.
Ha csak nagyon röviden szeretnénk összefoglalni: óvatosan szabadítsuk meg a műanyag edénytől a palántát, majd finom mozdulatokkal vágjuk át a gyökereit, lazítsuk fel a talaját. Ennek okait feltétlen érdemes elolvasni a cikkben – nem árt jól csinálni.
Aztán jöhet a földbe helyezés: főszabály szerint egyszintbe helyezhetjük a földdel. Jól nyomkodjuk le a levegőbuborékok távozását elősegjtve, majd következik az öntözés.
Bár a levendula szárazságtűrő növény, az ültetéskor és az ezt követő időszakban kritikus, hogy elegendő vízzel lássuk el. Készítsünk egy kis árkot a növény köré, amely biztosítja a megfelelő ellátást.
Összegezve: ha a levendula ültetése nyáron történik, akkor még inkább figyeljünk oda az apróságokra és a részletekre. Ilyenkor ugyanis rövidebb idő áll levendulánk rendelkezésére, hogy (szó szerint!) megvethesse „lábát” (vagyis gyökreit) a talajban és erőt gyűjtsön az érkező, hidegebb évszakokra.