Ha erre az oldalra tévedtél, akkor minden bizonnyal az a kérdés foglalkoztat, hogy a levendula szétültetése megoldható-e. Elöljáróban el kell áruljuk: nem könnyű a feladat! Az okokról, miértekről és a lehetséges alternatív (kevésbé barbár) megoldásokról is szolgálunk némi információval ebben a cikkben.
A félcserjék – így a levendulák – alapállás szerint nem ültethetők szét. A levendula olyan tekintetben félcserje, hogy mindösszesen egy törzzsel és egy gyökérrendszerrel rendelkezik. Ágai ebből az egy törzsből nőnek ki a föld fölé.
Egy törzzsel rendelkező növényeknél a szétválasztás elég nagy százalékban sikertelen művelet, és mint ilyen, elkerülendő.
Ez gyakorlatilag a levendula szaporításának az egyik legkisebb eséllyel pozitív kimenetelű megoldása, léteznek ennél sokkal jobb és kíméletesebb módszerek.
A levendula szaporításának másik módja
Arról tehát olvashattunk, hogy a levendula szétültetése nem feltétlen az a módszer, amivel próbálkoznunk kellene, ha szaporítani szeretnénk a virágunkat.
Sokkal jobban járunk, ha magról próbálkozunk, vagy pedig ágat, szárat vágunk a növényről és így indulunk neki a szaporításnak. Ezek a módszerek sokkal nagyobb eséllyel fognak eredményt hozni, továbbá óriási előnyük, hogy az anyanövényt sem sértik, nem okoznak kárt benne.
Ha mégis ragaszkodunk a szétültetéshez…
Ha mindezek ellenére ragaszkodunk elképzelésünkhöz, és szeretnénk szétültetni növényünket, akkor erre leginkább olyan jelöltet keressünk, ami már legalább két éve csökkenő virágzást mutat, vagy belülről kezd elszáradni.
Ami pedig az évszakot illeti: tavasz vagy ősz lehet alkalmas időpont a szétültetésre.
Akárhogy is, legyünk nagyon óvatosak, kíméletesek – és ha van rá mód, akkor válasszunk inkább másik módszert a szaporításra, mert a szétültetés igencsak kihívásokkal teli művelet (mely még szakértő kezek számára is nehéz feladat tud lenni és inkább kerülendő).