Mindent a levenduláról

Levendula gondozása, levendula szaporítása, levendula metszése és még sok más információ!

A levendula kártevői, melyektől védenünk kell virágunkat

Szerző: | Levendula ápolása, Levendula termesztése

Mik a levendula kártevői és mennyire kell tőlük tartanunk? Alapjában véve elmondhatjuk, hogy ha biztosítjuk levendulánk számára a megfelelő körülményeket, akkor elég stramm növény és kevés kártevő okozhat neki gondot. Nem sérthetetlen azonban csodás lila-virágú növényünk, így azért egy-két dologra nem árt odafigyelni. Ezekről, a levendula kártevőiről írunk most ebben a cikkben.
levendula kártevői

Már a neve sem hangzik túl jól, igaz? A vérfoltos kabóca, más nevén Cercopoidea, latin nevén Cercopis vulnerata levendulánk egyik ismert ellensége.

Főként tavasszal fordulhat elő, hogy levendulánkon egy fehéres, habszerű anyagot fedezünk fel. Ha ilyent észlelnénk, akkor szinte bizonyos, hogy a vérfoltos kabóca munkálkodott kertünkben.

Bár nem kifejezetten ártalmas ez a képződmény levendulánkra, ha elszárad, foltokat hagyhat a szárakon, virágokon, maik nem túl esztétikusak – finoman fogalmazva.

A vérfoltos kabóca távol tartása

Szerencsére nincs nehéz dolgunk, ha távol szeretnénk tartani levendulánk kártevőjét. Sőt, újabb jó hír, hogy ehhez még csak permetezőszerre vagy vegyszerre sincs szükségünk.

A legjobb védekezés a vérfoltos kabócával szemben ugyanis, ha levendulánkat időről időre átmossuk egy erősebb vízsugárral (például a kerti slaggal). Tegyük ezt akkor is, ha észrevesszük a fehér képződményt a levendulánkon.

Levendulánk második ellensége: a Liszteskék

A levendula az egyik olyan élőlény, amely gazdaként szogálhat a liszteskék számára. Ezek az állatok ugyanis rátelepednek a növények szárára, és elszívják belőlük a tápanyagot.

Leggyakrabban a levelek aljára telepednek, lisztszerű képződmények formájában ismerhetjük fel őket.

Ugyan szerencsére nem képesek arra, hogy ezáltal elpusztítsák levendulánkat, azért nyilván jót sem tesznek neki. Megjelenésben is hagyhatnak maguk után nyomot, ami nem túl szép.

Hogyan védekezzünk a liszteskékkel szemben?

Sajnálatos módon nem vagyunk könnyű helyzetben, ha a liszteskékkel vennénk fel a harcot. Jelenleg ugyanis nem létezik rovarölő szer velük szemben. Szerencsére vannak azonban természetes ellenségei, mint például a Delphastus pusillus, egy ragadozó bogár, amely a liszteskékkel táplálkozik.

Továbbá jó megoldás lehet a liszteskék kézi eltávolítása, vagy az előző pontban ajánlott erős vízsugár, amely legalább a felnőtt egyedeket képes eltávolítani a levelekről, szárakról – gyengítve így a populációt.

A levendula kártevői: a levéltetvek

A levéltetvek nem közvetlenül jelentenek veszélyt a levendulára., de terjesztenek egy vírust, a Lucerna mozaikvírust, amely viszont a levendula egyik ismert betegsége.

Úgy ismerhetjük fel, hogy megtámadta növényünket a kór, ha levelei megcsavarodhatnak és  halványsárga foltok jelennek meg rajtuk.

Bár a vírus nem tudja elpusztítani levendulánkat, sajnos meggátolhatja azt, hogy a növény új szárakat, leveleket és így virágokat hozzon.

Védekezés a levéltetvek ellen

Legkönnyebben úgy tudjuk megóvni levendulánk kártevőjétől növényünket, hogy igyekszünk tisztán tartani kerti eszközeinket. Továbbá az is fontos, hogy amennyiben észlelünk a virág közelében lévő másik növényt, amelyen már megjelentek a tetvek, ne hagyjuk, hogy virágunk hozzáérhessen. Vágjuk meg a beteg növényt, hogy megakadályozzuk az átterjedést! 

Ha már észleltük a levéltetveket levendulánkon, akkor fektessünk le aluminium fóliát vagy világos színű mulcsot a tövébe, hogy ezáltal a fényt visszaverve segíthessünk a tetvek elpusztításában.

További olvasnivalók a levenduláról:

Egyéb érdekességek
okoskertészkedés
Okoskertészkedés: Hogyan forradalmasítja a technológia az otthoni kerteket

Okoskertészkedés: Hogyan forradalmasítja a technológia az otthoni kerteket

A levenduláink termesztése kapcsán izgalmas témakör a kertészkedés. Ebben a cikkben a lehetésges technikai újításokat, az „okoskerteket” járjuk körbe – ízelítő jelleggel.A kertészkedés jövője: tradíció és innovációÉrdekes egyveleg és megjósolhatatlan forradalmi...

Levendula fajtákLevendula termesztése
levendula fa
Levendula fa otthonunkban: útmutató lépésről lépésre

Levendula fa otthonunkban: útmutató lépésről lépésre

Ha még nem találkoztunk volna a kifejezéssel, a levendula fa nem más mint egy műkertészeti alkotás. Ez annyit jelent, hogy a levendula bokrokat hosszas idő- és energia ráfordításával egy fává próbálják formálni. A végeredmény nagyon érdekes és látványos, de sajnos...